Darutollas katonák meneteltek...
1919. nyarán (1919. augusztus 11-én) a Nemzeti Hadsereg darutollas katonái meneteltek át a néhány évvel később alapított Kelebia-Vitéztelep területén. Az akkor lakatlan részre Átokháza felöl érkezett mintegy kettőszáz fő darutollas katona, Magyar Pál százados parancsnoksága alatt. Útjuk célja Siófok volt, ahol vitéz Nagybányai Horthy Miklós fővezér várta a csapatait, hogy onnan tovább meneteljenek Budapestre. A „Duna-Tisza közi darutollas" átvonulás során számos köztörvényes és politikai bűnelkövetőt fogtak el és vezettek a rögtönítélő katonai bíróságok elé. A darutollas katonák pihenőhelye az egykori vitéztelep legnyugatibb részén volt, a kisszállási (Belmajor) uradalom földjeinek határán lévő éger-diófás erdőben.
Jellemzően az akkori Debrecen és Besztercebánya környékéről érkező menetelő katonák rácsodálkoztak Átokháza (később Ásotthalom) és Kelebia-felső (Kolbászsor) kietlen, erdő nélküli és lakatlan homokdűnéire, s ott szembesültek azzal, hogy Európában is van sivatag, méghozzá Magyarországon. Az is csodaszámban ment, hogy az 1919. augusztus 11. napi esti táborozási helyükön, a sivatag szomszédságában, derékig érő víz állt, rengeteg vízi szárnyassal és nádi farkassal, ártéri jellegű éger-feketedió erdővel.
A rácsodálkozást később megszokhatta néhány katona, ugyanis a Trianoni döntés előtti napokban Besztercebányáról a vitézek főkapitánya, Horthy Miklós kezdeményezésére, a mai Szlovákia területéről több darutollas-katonacsalád egy szál bőrönddel útba indult Budapestre, majd megérkezett a Bácskába, hogy az akkor csak papíron létező, közel harminc vitéztelep közül a nekik lakhelyül és katonai-határőr helyőrségként kijelölt Kelebia-Vitéztelepet majd 1927-től elfoglalják. Azért, hogy Magyarországon tudjanak élni, magyarként tudják szolgálni fegyverrel, tollal és két kézzel a csonka Hazánkat. Mert, akik Felvidéken maradtak magyarok, a Benes-dekrétumok által jogfosztottá váltak...
v.K.K.