A Tanácshatalom vörös terrorista tettei és a darutollas katonák átvonulása a Duna-tisza közén

1919. augusztus 12.

Korán reggel ébresztő, irány Halas. A román haderő elvileg felszámolta a vörösök védelmi állásait, amelyet a jánoshalmi és kisszállási szakasznak neveztek a kiskunhalasi direktóriumban készült haditervek, nem csoda, de a kezünkben van már több hónapja.

A jánoshalmi szakasz parancsnoka egy bizonyos Szirmai százados volt. Egyelőre senki sem tudja, hogy a románok valóban felszámolták-e őket.

Ennél érdekesebb egy elfogott, magát 5. lovas-küldöncnek nevező, és a nála talált levél, mely Dr. Halmos Ottó elvtársnak szólt július 22-én. A levelet a Kiskunhalas Városi Munkás, Katona és Földműves Tanács elnöke írta alá, kiolvashatatlanul, valami"Jzűls". A levél lényege, hogy a fehértói erdőben egy tüdőbeteg gondozó kórházat kíván felállítani a munkástanács, ehhez hat fős őrséget küld, úgymint: Budai Gyulát, Szathmári Imrét, Berta Lajost, Daróczi Antalt, Varga Károlyt és a jövő héten Dezső Imrét és Nagy L. Imrét.

Hát ez semmiképpen sem lesz hat fős őrség!

Aztán gyorsan kiderül a meghallgatás után, hogy az a bizonyos kórház csupán egy bújtatott lőszer és robbanó-anyag raktár, természetesen a szegény néptől összerabolt préda tároló helye is egyben. Az elfogott Alasz Mihályról hajnalban kiderült, hogy eddig nem küldönc volt, hanem védőszakasz parancsnok Puszta Mérges irányában. A volt védőszakasz parancsnokot letartóztattuk.

Tehát van információ Halas környékéről, a nap éppen felkelt mire az eligazításoknak vége szakadt.

Magyar Pál százada tehát megindult a Matécsik csárdától, Fehértó irányába. Elmeneteltünk a belmajori, más néven kisszállási cseléd központ mellett, itt koszos cselédházakat találtunk.

Az uradalmi kastély ajtója előtti táblán a helyi Tanács vezetőinek nevét látjuk feliratozva. Egy fő „tanácstagot" az otthon maradt cselédek előhoznak. Balog István uradalmi napszámos, mondják a körénk csoportosuló gyerekek. Ő írta ki a neveket is a táblára - mondogatják kánonban. Nagyon összeverte a nép, így nehezen bírja elmondani mit is ténykedett őkelme itt. 

Egy fontos kérdésre válaszoljon - csodálkozva vonja kérdőre Dr. Pálinkó orvos főhadnagy a volt „tanácstagot". Miért írogatta a tanácstagok nevei mellé, hogy százados, őrnagy, hadnagy katonai rendfokozatokat?

Balogh szégyenkezve mondja, hogy Hurbert József belügyi politikai megbízott üzente, hogy a Tanács egyben katonai szerv is, így a katonai rendfokozatot viseljék, ha nincs az érintetteknek, akkor a tanácselnök nevezze ki őket.

Balog szerint a fronton szerzett ismeretek alapján nevezték ki egymást tisztnek, csak abban nem voltak biztosak, hogy mennyi a következő rendfokozatban történő előléptetés várakozási ideje, így havonta előléptek. A Tanácsban csak én tudtam olvasni és írni -mondja Balog.

Szép kis tanács! Értelmét nem láttam ez után megmagyarázni, hogy a tiszti rendfokozat alapja nem politikai üzenetek végrehajtása, hanem alkalmasság, iskolai képzettség, tapasztalat, emberi tartás, műveltség stb. Itt azonban csak az egyszerű tudatlan nép öntevékenysége nyilvánult meg, szerencsére csak rövid ideig tartott. Lehet a jövő hónapban már csak itt, ebben a nyomorúságos cseléd majorban, tucatnyi analfabéta ezredes és tábornok irányította volna a dicsőséges néphatalmat!

Tehát tovább menetelhetünk, Halas várost mindenféleképpen érintenünk kell. Lovas felderítőt indítunk útba, három-négy óra múlva jelentést kér a századparancsnok a Fehértó szélmalomnál. Legalább 40 fokos meleg van a napon, az uradalmi szélvédő erdősávok szerencsére végig keresztezik az utunkat. Itt-ott letarolták barbár kezek, de vannak, apró, pihenőre alkalmas ligetecskék.

Végre a szélmalomhoz érkezünk, jön elénk a molnár, törött kezét nyakába kötötték. Panasszal kezdi. Elmondása szerint két hete éjszaka megtámadták. Vörösök voltak, mindenét elvitték. A feleségét a jégveremben bújtatta el, most lázban fekszik, ugyanis nagyon megfázott az éjszaka. Dr. Pálinkó főhadnagy megvizsgálja, majd gyógyszert ad neki. Szerencsére tüdőgyulladás még nincs -mondja a hálálkodó molnárnak.

Rendre visszaérkezik a felderítő csoport. Jelentést tesznek. Halasra augusztus 8-án egy román lovas század bevonult, és ma délután öt órakor várható Félegyházáról egy további egész lovas ezred.

Magyar Pál százados dönt: mindenféleképen bevonulunk Halasra, a kelebiai gyújtogatás tettesei Halason bujkálnak!

Az égető szárazság ellenére süppedő mocsárba érkezünk Halas előtt. Hatalmas zöld nádas, rengeteg vadkacsa röppen fel a rossz makadámút szomszédságában. A lovak megállnak inni, tisztított csatornák övezik a várost, nappal is marnak a nádasokból előrajzó szúnyogok.

Nagy kanyart teszünk, a városközpontban kettő templom is látszik, a főtérre érünk be. Románok sehol. A lovas századuknak nyoma sincs. A századparancsnokunk levelet diktál a félegyházi román ezred parancsnokának, majd útba indul egyik lovas futárunk. A várost nyugat irányába elhagyjuk, estére, Jánoshalmára kell érkeznünk! Halas szélén fogadjuk a város küldötteit. Érdeklődünk a bizonyos anyajegyes helypénzszedő felül. Kiderül, hogy ma látták a városban. Egy raj lovas visszaindul a városközpont felé. Dél elmúlt, ebédel a század, sovány a kincstári elemózsia!

Délután fél négyre érkezik vissza a lovas járőr csapat. Eredménytelen a gyújtogatók felkutatása, de öt direktóriumi tagot elfogtak. Néhány perc múlva újabb három volt vörös agitátort hoznak a halasi polgárok. Szinte már megszoktuk, hogy a civilek félig agyonütve hozzák elénk a volt tanácstagokat. Most is ez történt. Egy erdő szélén táborozunk. Egyik fogoly bicskát ránt és leszúrja a mellé rendelt katonánkat. Figyelmetlen ruházat átvizsgálás!

Itt az eredmény, mellbe szúrás! Véres hab tör elő Szirádszki tizedes száján, zihál. Dr. Pálinkó szalad a kötszerrel, nagy nehezen stabillá teszi a tizedest. Hátha túléli, de kórházba kell vinni. Irány kettő lovassal Jánoshalmára! Magyar Pál osztogatja a parancsokat. Közben elszabadul a pokol. Az orvból támadót lelövik, a másik fogoly a mellette álló katonát rúgja hasba. Már az érzelmek is diktálnak: lövések dördülnek, további négy volt direktóriumi tag halálos lövést kap, kettő beszaladt az erdőbe. Magyar százados nem engedi elfogni őket. Mehetnek, legalább elmondhatják, ki okozta a halálos csete-patét. Eligazítás következik. A lovas raj tagjai hallgatják a kioktatást: elővigyázatosabban kell a letartóztatásokat végrehajtani, a fegyverhasználat szabályait tartsák be, habár az előbbi támadás során nem volt idő másra!

Bizalmatlanabbnak kell lenni, a kihallgatást csak tisztek kezdjék meg, katonai rögtönítélőszék döntését írásba kell foglalni és azonnal futárral meg kell küldeni az illetékes államügyésznek! Közben egyik elmenekült direktóriumi tagot civilek hozzák vissza.

Katonai ítélőszéket alakít a századparancsnok. A kihallgatás során kiderül, hogy a halasi direktórium meghívására 1919 húsvétját követően Szamuely Tibor és Garbai Sándor Halason járt, páncélvonattal érkeztek. A Húsvéttal kapcsolatos beszédet mondott Szamuely Tibor a halasi vasúti pályaudvaron, kigúnyolva a keresztény ünnepet, gyilkosságokra uszítva a város népét.

Azután rögtönítélő bíróságot állított fel Szamuely elvtárs, és kivégeztetett közel húsz embert, holttestüket vonattal elszállították.

A hallottak után Magyar százados irányította rögtönítélő katonai bíróság az ismételten elfogott személyt halálra ítélte. Írásba foglalta a kihallgatást, majd a dokumentumot Kecskemétre útba indította. A halálos ítéletet egy raj katona végrehajtotta, golyó általi halál! 

Tovább kell indulnunk. Estére kelve Jánoshalma szélére érünk, a településre nem mehetünk be.

Szállásunk egy mutatós tanya, gazdátlanul. Ajtózárak feltörve, bútorok össze-vissza hajigálva, egy részüket szétverték.

Rendet kell raknunk, az írnok feljegyzi a helyszínen tapasztaltakat. Futár érkezik, hajnalban tovább kell indulnunk. Parancskihirdetés következik: Prónay százada már Marcaliban jár, Craenebrock Edgar alezredes a II. Vöröshadtest törzsfőnöke támogatásáról biztosította Horthy Miklós tengernagyot. Marcaliban Léhner Vilmos főszolgabíró a csendőrséggel megtisztította a falut. Kétszáz elfogott bolsevikot a járásbírósági fogházban tartják. Szekszárd és Fadd közötti útvonalat a nemzeti hadsereg katonái ellenőrzik.

Nos, ezek tényleg jó hírek!

Hajnalban, Hajós érintésével, Nádudvarra kell indulnunk. Ideje lefeküdni, de éjjel kettő óráig megy a beszélgetés. Tervezgetjük a jövőt, elmélkedünk, vajon a kommunizmus csak átmeneti csapás a világra, vagy a jövőben Keletről ismét betör. Mit kezdjünk a modernkor ezen barbarizmusával, mi végett fertőzi az analfabétákat e métely, milyen lelki betegség szövődménye ez az eszme. Nincs rá válaszunk, csak tudjuk, hogy a jövő nemzedéket meg kell óvni tőle. Beláthatatlan az a gazdasági és erkölcsi csapás, mely a kommunizmus hatalomra jutásával a magyar népre szakadna. A legfontosabb ismertető jele e beteg eszmének, hogy a tulajdont nem tisztelik követői. Lopnak. A másik ismertető jelük: hazudnak, mint a vízfolyás! Nahát, ezekre nincs szükségünk!

 

1919. augusztus 13.

Kettő órás éjszakai alvás után ébredni az egyik legnagyobb támadás az emberi szervezet ellen.

Szerencsére nyár van, csodaszép hajnal. Talán a későn kelők soha nem tudják megcsodálni a Nap első derengő sugarait, amely a természet elvitathatatlan ékessége. Mi láthatjuk, habár a rácsodálkozásra csupán pillanataink vannak, menetbe kell állnunk.

Első hosszabb pihenőnk Hajóson lesz. A hajósi pincesorról és a svábok szorgalmáról sokat hallottunk már, persze a jó hajósi borról is.

Már előre félünk, mit hagyott hátra a néphatalom! Fekete földeken járunk, Borota mellett menetelünk.

Rövid pihenőt tartunk egy ezerhétszázas évek végén épült tanya udvarán. A gazda bort hoz a pincéből, amely kiváló nedű egy homokos-lösz halom hűs mélyén várja szomjas fogyasztóit. Büszkén mutatja a pincét a gazda. Egy rejtek falazáson keresztül vezet bennünket, ugyanis a néphatalom emberei a nyílt oldalon tárolt bort már kiengedték a pince aljára. Ezt járóképtelen szintre történő lerészegedésük után tették, ugyanis szerettek volna egy kicsit megmártózni a borban. A hordókat szétverték, nehogy a gazda még egyszer tárolni tudja munkája verejtékes gyümölcsét. A kiengedett bor csíkos rétegrajzolatai jól látszódnak a pince oldalán, több hétig itta fel a föld. Szerencsére a gazda már hallott a bolsevik módszerről, hetekkel előtte már lefalazta a pince hátsó részét, a bor java megmaradt.

Félórán belül tovább indulunk, Hajósra kell érnünk, ott lesz ebédünk.

A helyi erdész lát vendégül. Éltes kora ellenére nagy bográcsot forgat, kakas pörkölt illata párolog. Éhesek vagyunk, alig bírjuk kivárni a kellemes étel elkészítését.

Magyar százados az ebédig eligazítást tart. A szolgálatvezető feladatot kap lópokrócok átadására az erdész részére, ugyanis a nyáron is hűvös hajósi pincékben menekülő családok, asszonyok, gyerekek és öregek várják a vörös métely végét. Eddig ők télikabátok alatt húzták át a nyirkos éjszakákat, segítségünkkel lesz pokrócuk.

Gyors ebédelés után ismét menet, immár Nádudvar az esti célállomás.

Mint sokszor, csupán a falu széléig vonulunk. Jönnek elénk a civilek, általuk bűnösnek vélt, vagy tudott embereket hoznak. Négy férfit tesznek elénk, járni nem tudnak, összeverték őket.

Vízért könyörögnek, elmondásuk szerint két napja fogta el őket a nép. Előtte a helyi direktóriumot akarták megalapítani, de csak részben sikerült. Egy államosított házban akarták berendezni a Tanácsot, de éjszaka visszajött a tulajdonos édesapja, aki öregkorát meghazudtolva egy szál vasvillával kikergette őket a helyiségből. A kiáltozásra felébredt utcalakók szinte meglincselték az alkalmi államosítókat. A proletárforradalom előtt napszámosok voltak, iskolában soha nem jártak, frontszolgálatból már 1917-ben hazaérkezetek. Egy évig bujkáltak, utána napszámból éltek, ott ahol a ház államosítását végrehajtották. Kenyéradó gazdájukat űzték el a házból a kommunista eszme jegyében! Hát ez a teljes felfordulás!

Nádudvar határában szállásolnak el bennünket. Szép rendezett major intézői lakásában kapok egy szalmaszákot. Vacsora nincs. Egyszerű az oka: nincs élelmünk. A lakosságtól tilos kéregetnünk, egyébként reggelre ígértek jóféle száraz sonkát. Hát az még messze van, ugyanis este kilenc óra felé jár az idő. Lovas járőrünk érkezik vissza. Kettő altiszt, négy lóval. Jelentést tesznek: kettő bajtársunkat orvul lelőtték. Legalább tízen voltak, valószínűleg vörösök. A tűzharcban nem tudták elhozni a két darutollas katona holttestét.

Harcparancsot kapok: egy raj lovas katona kutassa fel a banditákat. Jelenlegi tartózkodásunktól délre, Rém felé menekültek az orvgyilkosok. Éjfél felé egy kukoricatábla szélén tanyát pillantunk meg. Jobban mondva az ablakából kiszüremlő fényt. Petróleumlámpa világít. Ablak közelébe kúszok, addig a lovakat egy emberünk vigyázza. Három oldalról közelítjük meg az épületet. Ablakon benézek: kormos lámpacilinder csúcsa törött, nahát, itt vannak az orvlövészek! Katonapuskáik az ajtó mellett, a díszes csapat vacsorázik. Egyikük dudorászik, valószínűleg már mindannyian részegek. Kuvikot utánozó jelre egyszerre rontunk a házba. Az alacsonyan épített ház ablakán szinte belépek. Puskák felé ugranak a vörös martalócok, most látom csak a tanya gazdáját és feleségét, sőt egy gyerek is bent van. A sarokban ül és rémülten sír. Az egyik lakmározó orvgyilkos a kezében lévő konyhakéssel támad rám. Kirúgom az alkalmi fegyverét kezéből, majd a felborult padot rádobom, és taposni kezdem. Pontosan nyolcan vannak. A gazda és felesége a kemence mellett kuporognak, a gyerek közöttük van. A díszes társaságból kettő kiugrott a hátsószoba ablakán. Öt fő pillanatok alatt megadta magát, és az udvaron álló száz éves eperfa törzséhez kötözték ki őket embereink. A menekülő két fő martalóc után indul egyik lovasunk. Több lövés hallatszik, majd egy kézigránát robbanás. Majd nagy csend. Jön már Tihanyi Péter zászlós úr is, mutatja a kézigránátja biztosító bércsíkját. Ez kellet nekik, már majdnem eltaláltak, mindkettő halott, pontosan közöttük robbant a gránát!

A pad alatt lévő emberem belekapaszkodik a csizmám szárába, szinte lehúzza lábamról. Az asztal szélén egyensúlyozó rézlábas kerül kezem ügyébe, mellkasához vágom.. Az arcát eltakarja a haramia, sőt egy piszkavas már a kezébe van, miután bal lábamat megszabadította a csizmámtól. Éles fájdalmat érzek a combomba, a hegyes piszkavas elért. Pisztolyomhoz kapok, már a házba rontás előtt kibiztosítottam. A feje irányába lövök, a vastag faragott pad felfogja az első lövést. A második már talán eltalálja, a deszka hasadékon gellert kap a lövedék. Elsőre úgy látszik, hogy a vállát szinte szétrobbantotta a találat, de nem, csak a kabátját szagatta szét a lövedék, alig sérült a válla.  Vértócsa bent, az udvarból lövések! Egy, kettő, három lövés, majd csend. Rohanok ki, de csak a szökni készülők feje fölé lőttek.

Vérzik a combom, a pad alatt meglőtt vörös betyár hörög, káromkodik, kettő emberem megkötözi gyorsan. A kint lévő gúzsba kötött társaik köpdösik a katonákat. Kőszegi törzsőrmester nem tűri, pisztoly markolatával leüti a leghangosabbat.

A gazda és családja még mindig reszketve bújik a kemence mellett, felsegítjük őket, majd beszélni kezdenek. Egy órája jöttek be a házba a vörösök. Dicsekedtek, hogy lelőttek kettő darutollas katonát, és beledobták őket az egyik szőlő sarkán lévő ásottkútba. Hol lehet az a kút? -kérdezgetjük őket. Végre megértjük, átlagosan három kilométernyire lehet, csak ez az egy kút van a környék szőlőiben. Gyorsan nyeregkápához kötjük a bitangokat, majd ügetésben boronáljuk velük az utat egy kilométerig. Most már nyugodtan szédelegnek utánunk, nem kell tartanunk a támadásuktól. A váll lövést kapott haramiát a tanyán hagytuk, az ágyhoz kötözve, sebeit a tanya gazda egy vödör vízzel mosta le. Nem sokára visszajövünk!- nyugtatjuk a halálra rémült családot.

Korom sötét van. Keresgéljük a kutat. Össze-vissza botladozunk, végre ráakadunk. A kútrovás összetörve, kézzel nyomkodós „dinamós" hadilámpát gyújtunk. A kút vizében látszódnak a holttestek. Micsoda barbarizmus!

Veszélyes a kút környéke, a néhány méter hosszú, vékony kender kötélen lehetetlen lejutni bajtársaink holttestéhez a kútba.

Ivancsis Mihály tizedes engedélyt kér, hogy a kútba ereszkedhessen. Rosszallóan hallgatom, de meggyőz érveivel. Lámpájával mutatja is: nézzük a kút átmérőjét! Keskenyebb, mint az átlagos alföldi kutak!

Egy szőlő támfatartó dróthuzalt kötünk a derékszíjára, de a hóna alá erősítjük a vékony kötelet is. Így engedi le két ember. Már az első méter mélységben stabilan tartja magát Ivancsis tizedes. Derekát feszíti a téglafalazatnak, lábait pedig nyújtva tartja, így támaszkodik. Araszolva ereszkedik a víz felé.

Az ásott kút ostorfáját már leszereltük, legalább 5 méter hosszú akác bot segít így bennünket.

Ivancsis a mélybe nyomja az ostorfát, igyekszik megakasztani a holttesteken. Több perc telik el, mire egyik bajtársunk derékszíjába akad az ostorfa végén lévő vödörkampó.

Ezután felfelé jön az alkalmi kútmentőnk, egyébként soha nem tudjuk kihúzni a holttesteket.

Már félúton jár a holttest, amikor visszaesik a kútvizébe. Hatalmas csobbanással landol, bugyog az egész kút, mint valami forrás. Mindenki ideges lesz, Ivancsis újra a mélybe indul.

Már fáj a kezem a közös hadseregből örökölt tábori nyomkodós lámpa életben tartása közben.

Járna hozzá galván-elem is, de az már a háború első évében elfogyott. Azóta a tartalék üzemmódban, azaz nyomkodva üzemel. Azért még is csak jó ez a kis dinamós lámpa!

A lezuhant tetem most már könnyen horogra akasztható, sőt a másik is felszínre került a csobbanástól. Dróttal rögzíti is Ivancsis mindkettőt, a mentés során másodszorra tervezet bajtársunkat csupasz dróttal tartjuk. Az első arcát már felismerjük: Mészáros András törzsőrmester, akkor a másik csak Kévei János lehet.

Mindkettő iparos család gyermeke, sőt Mészárosnak kettő gyermeke van otthon, Makón.

Nyereg mögé kötjük a holttesteket, s irány a majorba.

 

 

 

 

Oldal: A tanácshatalom vörös terrorja
VITÉZTELEP - © 2008 - 2024 - viteztelep.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat