A vitézeket érintő szociális és gazdasági kedvezmények 1920-1944

A Vitézi Rend 1920-tól a miniszterelnökség hatáskörébe tartozott, így mind a kormány mind pedig a civil közigazgatás részéről kiemelten kezelték a rend tagjainak gazdasági és szociális problémáit. 

A nagyhorderejű gazdasági és szociális intézkedések a vitézek számára döntőrészben az 1920 évek végén és a 30-as évek elején léptek hatályba. A gazdasági világválság idején olyan központi állami rendelkezések születtek meg, melyek a nehéz helyzetbe került vitézeket, mint az akkori felelős hatalom egyik legerősebb társadalmi bázisát, védeni és segíteni kívánták, valós pénzügyi segítséggel is.

Az I. Világháborúban a leghősiesebben harcoló, és ezt a vérzivatart túlélő veterán és tartalékos magyar katonákból álló Vitézi Rendet nem engedte a Kormányzó sorsára hagyni.  Vitéz Nagybányai Horthy Mikós, a vitézek főkapitánya és a magyar országgyűlés a nemzetközi gazdasági válságot kirobbantó nemzetközi banktőke halálosan rabló kezei közé nem engedte katonái megmaradt vagyonát és tekintélyét.

Kis kitérő, a mai idők aktualitása miatt:  Mily' hiányzó cselekedet ez most Magyarországon, 2010-ben, amikor a fegyveres szervek egyes, szerencsétlenebb egyenruhás tagjai, ágrólszakadtan várják az egyre romló illetményeik mellett, mikor árverezik devizahiteles lakásukat, házukat, s a milliomos bűnöző szomszédok kárörvendezve várják a nagy napot, amikor is az a szégyenteljes árverés órája eljön!

S, vissza a dicső múltba...

A vitézek az életformájuk, megélhetésük és hivatásuk szerint négy nagy csoportba (rétegbe) tartoztak 1944-ig:

-          Állományban lévő katonák és a rendvédelmi testületek hivatásos       állományú tagjai

-          Állami köztisztviselő,- közigazgatási és magán szolgálatban alkalmazott vitézek

-           Az iparos vitézek

-          A vitézi telekkel (birtokkal) rendelkező vitézek (lehettek aktív vagy tartalékos állományú katonák/ vámőrök/ határőrök is)

Szociális kedvezmények

A vitézeket az egészségügyi ellátás terén megillették különböző kedvezmények. A népjóléti és munkaügyi miniszter 1.938/X.1930. számú rendeletében megengedte, hogy a vitézeket és családtagjaikat a honvéd- és közrendészeti kórházakba gyógykezelésre felvegyék, 7.079/X.1930. számú rendeletében pedig a honvéd- és közrendészeti fogá­szati ambulatóriumokban engedte a vitézeknek és családtagjaiknak a kezelését. A honvédelmi miniszter 418.055/12.1934. számú rendeletében tette lehetővé a nem hivatalos állományú vitézeknek, hogy a honvéd- és közrendészeti kórházak gyógyszer­táraiból beszerezhessék a szükséges gyógyszereket.

A vitézeket a vitézi napokon utazási kedvezmény is megillette, de a szociális kedvezmények körét bővítette a Vitézi Rend tagjainak a vitézi szervek ügyészei által nyújtott ingyenes szolgáltatások, valamint a Budapest X. kerületi új köztemetőben a főváros által a vitézeknek átengedett sírtábla.

Gazdasági kedvezmények

Állami köztisztviselő,- közigazgatási és magán szolgálatban alkalmazott vitézek esetében

Az állami köztisztviselő és közigazgatási alkalmazotti réteghez tartozó vitézek elhelyezkedését segítette a kor­mányzat. Az altiszti vitézek köz- és magánszolgálatban való alkalmazásáról az 1931. III. tc. 20. §-a úgy rendelkezett, hogy a vitézeket - egyenlő feltételek mellett - elsőbbség illette meg az altiszti és segédtiszti állások betöltésénél. Szintén a Vitézi Rend tagjainak elhelyezkedését könnyítette meg Budapesten az 50.336/1928. B.M. számú rendelet.

Az iparos vitézek esetében

Az iparos vitézek részére is több lehetőséget biztosítottak a kormányzati szintű rendeletek. A köz­szállítások és közmunkálatok esetében a kereskedelemügyi miniszter 68.374/XV.-1927. számú rendeletében 6%-os kedvezményt biztosított a Vitézi Rend tagjainak állami megrendelések kiadásánál. A 121.000/1929. K.M., majd az 50.000/1934. K.M. szám alatt kiadott közszállítási szabályzatok azonban korlátozták a kedvezmények sorát, ugyanis a 6%-os kedvezményt csak ipari szállításoknál biztosították, ipari munkásoknál már nem. De nem járt előny a kereskedőknek sem. A szabad kézből kiadandó köz­szállításokról szóló 1.351/VI-1938. számú rendelet azonban szintén kedvez­ményekre jogosultként kezelte a vitézeket, akárcsak a szeszegyedáruságról szóló 1938:XXX. tc. végrehajtásához kiadott 2000.1938. számú rendelet.

A vitézi telekkel (birtokkal) rendelkező vitézek esetében

A nehéz gazdasági helyzetben lévő vitézi telkek fejlődését segítette az 1929:XXV. tc. 7. §-a, mikor kimondta, hogy "a vitézi telkek adományozása és alapítása a vagyon­átruházási illeték alól (értve az ajándékozási illetéket is) mentes, ha a telek 500 kh-nál nem nagyobb". A telkes vitézek hitelfelvételét könnyítette meg az 1925. XV. tc. végrehajtásához kiadott 3.200/1925. M.E. számú rendelet, valamint a földreform során juttatott vitézi telkek telekkönyvi bekebelezését segítő rendeletek. A gazdasági válság idején nehéz helyzetbe kerülő járadék vitézi telkek törlesztőrészletének fizetésére több alkalommal is kedvezményt adtak.

A telkes vitézek számára kötelezővé tett tűzkár elleni biztosítást az ország egyik legnagyobb társasága, a Gazdák Biztosító Szövetkezete intézte, oly módon, hogy tűz- és jégkár elleni biztosítás kötésekor a vitézeknek kedvezményeket adtak. A vitézek biz­tosítását, melyet kezdetben központilag kezeltek, a biztosítótársaság és az Országos Vitézi Szék eredményes együttműködéséből kifolyólag 1929-től a Gazdák Biztosító Szövet­kezetének vidéki vezérképviseletei intézték. E döntésnek főleg célszerűségi okai voltak.

A vitézek gazdasági megerősödése érdekében az Országos Vitézi Szék ugyancsak 1929-ben vitézi székenként Gazdasági Bizottságokat állíttatott fel, amelyeknek az volt a célja, hogy gazdasági szakemberek bevonásával támogassák a vitézeket. A Gazdasági Bizottságokon belül mezőgazdasági, ipar- és kereskedelmi, pénzügyi és jóléti kérdé­sekkel foglalkozó albizottságok működtek. A vitézek ezenfelül igyekeztek bekapcso­lódni az 1920-ban létrehozott mezőgazdasági érdekképviseleti szerveknek, a mezőgaz­dasági kamaráknak a munkájába. A mezőgazdasági kamarák által a vitézeknek nyújtott támogatásról a 114.400/1938. FÜM. számú rendelet intézkedett.

A vitézi telkek kapcsán a Vitézi Rend a földművelésügyi kormányzattal került szoros kapcsolatba, mint ezt Mayer János földművelésügyi miniszter 1931-es összefoglalásában ki is fejtette: "Részemről annyiban jártam a kezére a Vitézi Rendnek, hogy a vezetésem alatt álló minisztérium úgy központi, mint vidéki alkalmazottainak kötelességévé tettem a vitézek ügyeinek különös gondozását s figyelemmel voltam és leszek rájuk a különböző gazdaságfejlesztő ténykedések - műtrágya, nemesített vetőmag, gépek, gyümölcscsemeték, jó trágyatelepek terjesztése stb. - terén."

A vitézek gazdasági támogatása törvényi és rendeleti szabályozás formájában is testet öltött. A vitézi telkeken való gazdálkodás beindítását és javítását segítette elő a vitézek lóval való ellátása, melyről a honvédelmi minisztérium gondoskodott úgy, hogy a számára alkalmatlan állatokat a vitézeknek juttatta.

Az Országos Vitézi Szék a telepítési eljárás során a harmincas évek második felében nagyobb birtoktesteket szerzett meg, s ezekből alakította ki a vitézi települési rendszert (pld. Kelebia -Vitéztelep már 1925/27-ben) melynek az volt a célja, hogy a vitézi telepesek a kisbirtok és a nagybirtok előnyeit egyaránt élvezhessék: "Az ily nagyobb középbirtokokat vagy nagybirtokokat az Országos Vitézi Szék kisebb telkekre osztja fel, melyeket az arra legérdemesebb és hozzáértő vitézeknek juttat olyanformán, hogy bár minden egyes vitézi telek ezután önálló gazdasági birtoktestet képez, mégis az egy birtokon létesített összes vitézi telkek továbbra is összetartoznak és egy-egy vitézi települést alkotnak."

A vitézi települések (telepek) élére vitézi telepvezetőt /elöljárót neveztek ki, akinek a feladata a vitéztelep gazdálkodásának megszervezése és irányítása volt. A vitézi telepvezető által koordinált egységes beszerzés, termelés és értékesítés segítségével próbálta az Országos Vitézi Szék a vitézi telkeket bekapcsolni a piacgazdaságba és versenyképessé tenni őket. A telepvezető feladatát képezte a kapcsolat kiépítése és fenntartása a Mezőgazdasági Kamarával, a Vármegyei Gazdasági Egyesülettel, a Szarvasmarha-tenyésztő és Tejelést Ellenőrző Egyesülettel, növénytermelési-, állatélettani vegykísérleti állomásokkal, egyszóval a mezőgazdasági szakintézményekkel. A vitézi telepek létrehozása a szövet­kezeti eszme egyfajta megvalósulásának irányába mutatott.

Az államhatárhoz közel alapított vitézi telepek (pld. Kelebia-Vitéztelep) 1938-ig a dinasztikus határőrizeti feladatokra történő felkészülésben is kötelezően részt vettek. A szinte hermetikusan lezárt államhatáron elterülő vitézi telepek a klasszikus, több száz éves régi, nagy magyarországi határőrvidék képét mutatta. Az ilyen vitézi telepek elöljárói a szomszédos állam határőrizeti és rendvédelmi egységei, alegységei parancsnokainak egyenrangú tárgyalópartnerei, egyben a magyar állam egyfajta diplomatái voltak. Ezek a kapcsolatok sokszor pénzt nélkülöző, mezőgazdasági termény (pld. bor, gabona) és félkész ipari termékek legális határ menti kereskedelmét és vámját alapozták meg.

A célirányos vitéztelepi termelés megkövetelte a kezdetleges, laza szövetkezeti formák működtetését, amely semmiben sem hasonlított a későbbi perverz-kommunista elveken szervezett TSZCS-k, TSZ-ek kártékony és rabló típusú működésére. A vitézi telepek kötelezően hozzájárultak az alapfokú iskolák és kápolnák építésének, működtetésének kiadásaihoz, e célokra helyipénznek megfelelő „ iskola-kötvényt" adtak ki, melynek valós pénzértékét (pengő) az iskolaszékeknek utalták át. A telkes vitézek kötelezően szociális alapot létesítettek telepi szinten, amelyet a vitéz-családok gyermekeinek közép és felsőfokú képzéseire használtak fel és tartalékoltak. A tiszti és altiszti vitézek általában első szülött fiukat katonai vagy csendőri/ rendőri pályára irányították és tanítatták, második fiú papi /lelkészi vagy szintén katonai pályára készülhetett. A lányok általában közgazdasági vagy művészeti pályára voltak hivatottak. A pályaválasztásnál alap zsinórmérték volt az a fejlődési elvárás, hogy az utód egy kicsivel iskolázottabb, műveltebb és kicsit jobb gazdasági/pénzügyi  állapotba kerüljön, mint a szülők. Ezt csak iskolástatással tudták elgondolni a vitézek. Ez az alapelv - a szülőknél egy kicsit műveltebb, iskolázottabb, vagyonosabb legyen mindig  az elkövetkező felnövő utód-generáció-  egyébként egy tipikus ortodox zsidó mentalitás. A tanítatásra létrehozott szociális pénzalap felhasználása kizárólagosan pályáztatás útján történhetett. A II. Világháborút követő magyar pengő hiperinflációja és a bolsevik erőszak semmissé tette ezeket a vitézi alapokat is.

A vitézek szövetkezetbe tömörítésére történtek is kísérletek. 1941. május 6-tól 1943. augusztus 30-ig működött a Vitézek Termelő-, Beszerző- és Értékesítő Szövetkezete, amely 1943. augusztusában kibővült, azaz nemcsak vitézek, de más nemzetvédelmi szervezetek tagjai is részt vehettek benne, mint a megváltozott név is mutatja: Vitézek, Tűzharcosok, Nemzetvédelmi Keresztesek Termelő-, Beszerző- és Értékesítő Szövet­kezete. A szövetkezet a közös üzletkezelés mellett kül- és belföldi áruk beszerzését, illetve a tagok terményeinek értékesítését tűzte ki célul, de tevékenységét a háborús viszonyok szabták meg.

 

 

 

Oldal: szociális és gazdasági kedvezmények
VITÉZTELEP - © 2008 - 2024 - viteztelep.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat