VITÉZTELEP

Kelebia -Vitéztelep: Mi hívta életre, mi pusztította el, mi támasztaná fel?

I. Rész

1, Amikor még nem volt Kelebia-Vitéztelep

Kelebia-Vitéztelep közel két évtizedes virágkorát és szörnyű pusztulását nehéz megérteni a XX. század eleji szegedi nagytáj szórvány településeiről érkezők ismerete nélkül.

A mai Négyestelep (Kisszállás közigazgatási területén) a múlt századi szegedi kirajzás legnyugatibb szórvány tanyaközpontja, mellette a mai Kolbászsor (Kelebia  közigazgatási területén) már csak részben kapcsolódik a szegedi nagytájhoz. Itt már az egykori tompapusztai Kőrösoldal, Katonasor nevű területeihez hasonlatosan nagykunsági-tisza környékiek, szabadkai, halasi és majsai „földről" valók is letelepedtek. Földbérlők, summások, cselédek önálló (minta) kisparasztgazdaságok fenntartói és az uradalmi földek részes művelői is voltak.

Az 1920-as években államilag betelepített I. világháborús katonacsaládok (vitézek) megjelenése előtti évtizedekben az akkori táj (Sindelyes, Almajor, Edetanya, Imreszállás, Jánostelek, Tormatanya) állapotára a pusztai állattenyésztés, a gyümölcstermesztés és az uradalmi földeken történő kemény munka volt a jellemző. Kolbászsorban a gyümölcsfák nemesítése, szőlő és kiskertművelés kiváló eredményeket hozott. Itt több minta-kisgazdaság virágzott az I. Világháború előtt, egészen a két világháború közötti időszakig, majd csökkenő és pusztuló tendenciával, de az 1970-es évek végéig eredményes szőlő és gyümölcstermesztést folytattak az itt lakók.

Sokat mondóak az 1915-ös lélekszám adatok a környékről, ugyanis a trianoni diktátum előtti évtizedben, a vitézek betelepítése előtt, a táj lakott volt, oda a vitézek idegen sejtként kerültek be.

A lakosság vallási megoszlása, lélekszáma/ Status animarum:

A mai Négyestelep, e megnevezéssel, nem létezett 1949-ig. Ennek a szórvány tanyaközpontnak  1927-ig Négyesjárás megnevezés felel meg. Ez a nagy járás a XIX. században az igazi alföldi betyárvilág hírhedt találkozási pontja volt.  A lopott marhák és elkötött lovak véres leszámolásokkal tarkított elosztóhelye volt, s egyben a szabadkai, szegedi, halasi és majsai vásárok lopott állatkínálatának biztos forrása. Ez a Négyesjárás a vitézek betelepítése előtt a mai Négyestelepi iskola (amelyet a vitézeknek építettek az 1930-as évek legelején) helyétől átlagosan 4 km-re, keletre feküdt, galagonyás sovány legelők között.

A területen javarészt szegedi „ö-zéssel" beszélő szegény emberek laktak. A mai Négyestelepi iskolától 300 méterre a Boncompagni olasz hercegi család uradalmi birtokának hatalmas marhaistállói álltak. A sovány, homokos legelőkön egyes visszaemlékezők kizárólag uradalmi húsmarha-tenyésztésről beszélnek, hiszen a minősített és címeres gulyák Torrmatanyán, Ivánka-majorban és Almajorban nevelődtek.

Boncompagni olasz hercegi uradalom (központja: Kisszállás-Belmajor) cselédsége a múlt század folyamán Mélykút, Jánoshalma zsellé­reiből és a felvidéki szlovák idénymunkásokból került ki. Az uradalom munkásai között találhatóak voltak Tápiószele, Békéssámson, Mezőkövesd summásai, az 1920-as években még Szeged külső tanyavilágának szegényparasztjaiból is sokan telepedtek le az uradalom valamelyik majorságában.

Döntő fordulat következett be 1920. év őszén. A trianoni békediktátum utáni hónapokban az uradalom vagyonváltság címén kénytelen volt 1500 hold földet felajánlani. Ennek kisebbik részét a 3-12 hold igényjogosult ásotthalmi, átokházi, öttömösi, mérgesi bérlőknek („szegedi fődieknek") kellett átadnia az olasz hercegnek

A néhány holdas, maximum 10-12 holdas „szegedi fődiek"-nek a legsoványabb homokos váztalajú területek jutottak, úgy, mint a mai Négyestelep központja és keleti területei egészen Kolbászsor végéig. Az uradalom elbontotta a Négyesjáráson lévő marhaistállóit, azonban meghagyta Jánosteleken lévő címeres gulyáit.

1920-ban  Négyesjárás, Kolbászsor, továbbá Almajor, Bíbic, Tüskös és Tormatanya homokján életet kezdő jelentősebb családok az alábbiak voltak: Ábrahám, Abrahám-Türes, Babarczi, Bakacsi, Bálint, Báló, Bata, Bénák, Berkó, Bezdán, Bodó,Bózsó, Bőrcsök, Burkus, Csamangó, Császár-Pűtyi, Csipak, Csiszár, Csáti (Joka), Csöke, Daka, Dobó, Engi, Falusi (Mérges), Farkas, Fazekas-Kádár, Fekete, Fodor, Födi, Fürtön, Gërgus, Hebők, Hegedüs-Bite, Hódi, Huszta, Jójárt, Kasza, Kazi, Kerekes, Király, Kispál, Kispétör, Komócsin (Irha), Kormányos, Kothencz, Körmös, Körösi, Krisztin, Kürti, Lasancz, Lázár, Lóggó, Lovászi, Magda, Martonyosi, Mása, Márki, Mig, Módra, Molnár, Nacsa, Nagy, Négyökrű, Nyári, Ördög, Papdi, Pálfi, Pálinkás, Rab, Rutai, Rúzsa, Sárkány, Simon, Sója, Süveg, Szélpál, Sziráki, Szögi, Tanács, Tápai, Tömösvári, Urbán, Vecsörnyés, Virág, Virganc, Volford.

Ezek az első szegedi szegényparaszt telepesek rendkívül nehéz körülmények között kezdték meg maguk földjének művelését, munkát vállaltak az uradalmi erdőkben és mezőkön is.

Az állam segített nekik néhány hold földhöz jutni, a magyar mezőgazdasági piacot időszaki vámokkal megvédte és a korábbi mezőgazdasági bejelentési, adminisztráció kötöttségeket eltörölte. A kizárólag uradalmi nagybirtokoknak kedvező olajütési, helyi piaci helypénzeket és előjogi szabályokat szintén törölte. Azonban a „szegedi fődiek" minden társadalmi támogatás nélkül kezdték meg önálló és keserves kenyérkeresetüket.

Sorsuk lett a homokbuckák kubikolása, hegyhúzóval, talicskával, bakittyal. A szőlők telepítésére alkalmas és egyenletes homokföldeket még éjnek idején is egyengették, viharlámpa mellett dolgoztak.

A kis nádas és zsúptetős házaikat néhol cseréptetős tanyák képe szakította meg. Zártkerteket hoztak létre, utcás jelleget adtak például Kolbászsornak, amely kolbászformára emlékeztetve nyúlt Kelebiától Négyesjárásig, innen származik a neve is.

Először mindenki szőlőt telepített, főleg a kövidinkát. Gyümölcsfákat ültettek, elsősorban jonatánalmát, kiffer-körtét. Dinnyét és zöldséget termesztettek, mellette aprójószágot, pulykát, sertést, kecskét, szamarat, nagyon ritkán tehenet és lovat tartottak.

A szegedi ö-zős beszéd hamarosan keveredett a bácskai e/i/ö-zös anyanyelvvel. Az egyházi búcsúknál a havi búcsúk, a szentelményeknél a vízkereszti házszentelések gyakoriak voltak, virágzásnak indult az egyházi lelkipásztorkodás is.

Rész-összefoglalás „Amikor még nem volt Kelebia-Vitéztelep":

A vízválasztó 1920-as évig Négyesjárás, Kolbászsor, Almajor és a körülötte lévő uradalmi majorok lakossága szegény, nincstelen, javarészt analfabéta, pusztai és szálláshelyek között ingázó emberekből állt.

Az I. Világháború utáni polgári és kommunista forradalmak semmi jót nem hoztak ezen a tájon. Hacsak annyit nem, hogy a nagy földbirtokos (Boncompagni) rájött arra, milyen menekülni a bolsevik eszmékkel megvadított szegény nép haragja elől, s mi marad volna a darutollas nemzeti hadsereg nélkül a magyarországi uradalmából.

A táj valódi gazdasági fejlődését egy földreform indította meg 1920. év őszén. Horthy Miklós Kormányzó előterjesztése nyomán a törvényhozás kötelezte az akkori arisztokráciát, az ipari-banktőkét és a mezőgazdasági nagy birtokosokat, hogy „önként" vegyék ki a részüket Magyarország felemelkedéséből.     

A Kelebia-Vitéztelep előtti területen a XX. század elején nyomokban adott volt a korszerű kis és közepes méretű szőlő-gyümölcs és zöldség termesztés lehetősége, háziszárnyasok, sertések és lábasjószágok tartásával együtt. Legnagyobb gond a földtelenség, a saját tulajdonú föld meglétének hiánya volt. Amely nem csak a gazdálkodási biztonságot rontotta le, hanem egy paraszt-polgár típusú fejlődés lehetőségének az elejét is elvette.

A viszonylag gyéren lakott területre százával érkeztek munkanélküli vagy csak időszaki munkával rendelkező szegény emberek, családokkal együtt a földosztás megindulása után.

Az uradalom gazdálkodási eredményeit nem rontotta le a 10% körüli földosztás, sőt maga a Boncompagni uradalom is hatalmas fejlődésnek indult ez után.

Mi a követhető példa a mai viszonyok között?

Egyértelműen egy szociális földprogram végrehajtása. A szétprivatizált területek állami megváltása és háztáji, családi kisgazdaságok kialakítására történő földbiztosítás, hosszú távú földbérlettel és kedvező megvásárlási lehetőséggel. A fiatalgazda támogatási program teljes átalakítása vidékmegőrző önellátó kisgazdaságok létrehozásának ösztönzésére.

A mai, kárpótlási jegyekkel és zsebszerződésekkel összerabolt új nagy birtokok (100 ha felett) támogatásának átalakítása úgy, hogy az új birtokosok, a kezük által soha meg nem művelt földjeik 20-30%-t önként adják át az államnak, vagyoni megváltással és kisajátítással szociális földprogramok végrehajtására.

Az induló gazdaságok kamatmentes és hosszú lejáratú kölcsönöket kapjanak. Kizárólag részükre vissza nem térítendő támogatásokat kell biztosítani pályázati keretekből. Szociális szövetkezetek és termelési,- értékesítési szövetkezetek alapítására kell ösztönözni a földigénylőket, helyi kistermelői piacok létesítésére, szállítmányozási, logisztikai és elsődleges feldolgozási lehetőségek létrehozására kell a támogatásokat átcsoportosítani.

A mai rendszert, mely területtámogatásként azokat segíti, akik földeket, legelőket harácsoltak össze, de azokat immál-ámmal műveltetik, s közben hatalmas állami támogatásokat vesznek fel akár rossz legelőkre, semmit nem téve azokkal, meg kell szüntetni, s valódi termelőknek kell segítséget adni! 

Az ezt követő kulturális, közösségi, közbiztonsági, szakképzési, útfejlesztési és településrendezési kérdések nagyon fontosak, de a gazdasági alapok megteremtésének másnapján e kérdéseket elő lehet venni. Van e tájon a múltban tett jó példa: iskola, kultúra, egyház, civil közösség, emberi tartás...

Hamarosan folytatjuk a II. résszel...

K.K.  

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat